Back to top

Könnyű kézi falzsalut és korszerű, ejtőfejes födémzsalu szetteket kaptak az iskolák

Az idén országszerte három szakközépiskolába kerültek a gyakorlati oktatást segítő korszerű Meva zsalukészletek, amelyek a fiatalokat az építkezéseken valós körülmények között várják majd. A MEVA, ahogy évek óta mindig, tavasszal kiemelt figyelmet fordít a jövő szakembereire.

A műanyag zsaluhéjak forgalmazásában piacvezető cég immár 32 éves magyarországi jelenléte során az építkezésekről hozott gyakorlati példákon keresztül is igyekszik a szakmának bemutatni a zsaluzás sokszínűségét, szépségeit és alkalmazási lehetőségeinek sokféleségét. Nem maradhat ki ebből a tudásmegosztásból a jövő generációja sem. A cég minden évben megtalálja annak a módját, hogy a legnépszerűbb, leghatékonyabb zsalueszközöket, vagy a legfrissebb információkat elvigye az oktatási intézményekbe. A cél, hogy a korszerű zsaluzási ismeretek széles körben ismertté váljanak, valamint a zsaluzási feladatok a prémium minőségű zsalueszközök segítségével minél magasabb szinten valósulhassanak meg.

Botta D. Mihály (középen) és Oberrecht Kálmán (jobbra) a Meva mérnök szaktanácsadója és oktatási referense adják át a szerkezeteket a Schulekben.

A Meva oktatási intézményeket célzó aktivitásainak fókuszában a szakképző centrumok tanulói éppen úgy benne vannak, ahogy a felsőfokú intézmények hallgatói. Az iskola profiljához illeszkedő szakanyagok, azaz az elméleti tudás mellett nagy hangsúly kerül évről-évre a gyakorlati ismeretek bővítésére alkalmas aktivitásokra is. „Valós projektekből vett példákon keresztül igyekszünk praktikus tudást adni a tanulóknak, hogy majd kilépve a munkaerő piacra naprakész ismeretekkel rendelkezzenek.” – emelte ki Botta D. Mihály, a Meva Zsalurendszerek Zrt. magyar és osztrák piacért felelős vezérigazgatója. – „Közös az érdek és közös a cél. Az iskolák képzési szintjének emelése azonban nem csupán az oktatás fejlesztését szolgálja, de hosszú távon hozzájárul a modern zsaluzási technológiák hazai elterjedéséhez, és a vállalat szakmai, műszaki megoldásainak népszerűsítéséhez.”

 

Három iskolában gyakorolhatnak a tanulók

A zsalutechnológiai vállalat anyagi lehetőségeihez igazodva minden évben néhány igazán kiemelkedő teljesítményt nyújtó oktatási intézménynek ingyenesen biztosít gyakorló zsalukészletet és információs tablókat, kiadványokat.

Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum diákjai máris megtanulták hogyan kell összeállítani a szerkezeteket.


„Az gyakorlati oktatást segítő zsaluzó készletek összeállításakor törekedtünk arra, hogy a legnépszerűbb, legkorszerűbb zsalurendszereinkből válasszunk.”
– mondta el Oberrecht Kálmán oktatási referens a Budapesti Komplex Szakképzési Centrumhoz tartozó BKSZC Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikumban szervezett eszközátadó ünnepségen.

A Schulek diákjai is megismerkedtek a Meva korszerű zsalueszközeivel.

Így került az iskolákba idén az AluFix kézzel mozgatható könnyű falzsalurendszer olyan összetételben, hogy segítségével a valós életben az építkezéseken előforduló, minél több zsaluzási szituáció kialakítható legyen.

A székesfehérvári Jáky tanulói ügyesen kipróbálták az új eszközöket.

A födémzsaluk világából a legkorszerűbb MevaDec ejtőfejes zsalurendszer készletén gyakorolhatnak a diákok. Valamennyi kiválasztott zsalurendszer a legkorszerűbb műanyag zsaluhéjjal gyárilag ellátott, amely a látszóbeton felületek képzésének legkiválóbb anyaga.

Az átadott készletek értéke intézményenként meghaladja a nettó 7,3 millió forintot.

 

A 2026-ban a következő intézmények jutottak a gyakorlati képzésükhöz korszerű zsalueszközökhöz:

  • Budapesti Komplex Szakképzési Centrumhoz tartozó BKSZC Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikum
  • Székesfehérvári Szakképző Centrum Jáky József Technikum
  • Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum
Keresés befejezése, visszatérés a weboldalra