Válassza ki régióját
Várépítő pályázat, idén utoljára: MEVA négy iskola megújulásához járul hozzá

Várépítő pályázat – a Meva készpénzzel támogatta az összefogást
23 év után idén utolsó alkalommal gyűjtötte építőipari cégek, szakszövetségek és médiacsatornák felajánlásait az építőipar legrégebbi jótékonysági összefogása, a Várépítő pályázat. Az idei évben 15 gyermekintézmény és
1 műemlék felújítása több mint 17 millió forint felajánlásból valósulhat meg. A MEVA Zsalurendszerek Zrt ebben az évben is négy iskola megújulásához járul hozzá összesen 400 000 forint készpénzzel.
16 nyertes intézmény
A Várépítő pályázat 2022. évi, utolsó eredményhirdetésére ismét Budaörs Önkormányzatának dísztermében került sor, ahol Wittinghoff Tamás polgármester köszöntötte a 16 nyertes intézmény képviselőjét. Az építőipari cégek és médiumok 23 év után megszűnő legrégebbi jótékonysági összefogásának jelentősége abban állt, hogy olyan
kisebb-nagyobb felújításokhoz lehetett építőanyaghoz és a kivitelezéshez szükséges pénzhez jutni, amire más
forrásokból lehetetlenség volt támogatást kapni. A díjátadón részt vett és a kezdeményezést méltatta a zsűri két tagja is. Beleznay Éva, a környezettudatos építéssel foglalkozó okleves várostervező és építészmérnök,
a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület (HuGBC) vezető fenntarthatósági tanácsadója, aki a Várépítőnek
köszönhetően létrejövő együttműködés jelentőségét emelte ki a cégek és a pályázók között. Tóth Balázs, okl. építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szabványügyi és képzési témavezetője, – aki már a kezdetek óta a
pályázat zsűrijének tagja -, a jelenlévő cégek képviselőinek figyelmét hívta fel arra, hogy ezt a hagyományt nem lenne szabad veszni hagyni, meg kellene találni a folytatásnak a módját.
A MEVA négy iskolát támogatott idén
A Meva 2018 óta támogatója a kezdeményezésnek, leginkább készpénzzel, de előfordult, hogy zsaluzattal is
segítette már egy-egy beruházás megvalósulását. Az idei évben is készpénzfelajánlással járult hozzá 4 iskola
megújulásához. Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola udvarának felújításához, a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumtantermeinek padlóburkolat felújításához, a Hernádi Általános Iskola udvarának térkövezéséhez, és a túrkevei Korda Vince Alapfokú Művészeti Iskola
homlokzatának felújításához 100- 100 ezer forinttal. A kivitelezésre fordítható készpénz felajánlása azért nagyon
fontos segítség, mert igen gyakori, hogy a tervezett beruházásoknak gátat szab a kivitelezési munkák
finanszírozásához szükséges anyagi források hiánya.
23 év, számokban
2010 előtt évi nettó 55-65 millió forintnyi építőanyagot osztott szét a zsűri, jellemzően 200-300 nyertes pályázó
között. A 2010-ben újjáélesztett pályázaton pedig 13 év alatt összesen 157 millió forint támogatást kapott
213 nyertes intézmény. Ezen időszak alatt a pályázatot benyújtók száma több mint 770 volt.
A 2022-ben pályázó 26 intézményből 16 támogatására tett javaslatot a zsűri. A cégek által felajánlott 15,6 millió
forint építőanyag és az 1,65 millió forintnyi készpénz talált így gazdára, amelyből 400 000 forintnyit a MEVA
adományoz idén is. Ezzel 5 év alatt összesen másfél millió forinttal járult hozzá oktatási intézmények helyzetének javításához.
Impozáns zsűri 2022- ben is
A Várépítő pályázat idei zsűrije is a szakma és a közélet legjelesebb képviselőiből állt, és idén is salamoni döntéseket hoztak a felajánlások sorsáról. Köszönjük Vadász György, Széchenyi-, Kossuth-,Ybl Miklós- és Steindl-díjas
építésznek, a bíráló bizottság elnökének; Beleznay Éva, okleves várostervezőnek és építészmérnöknek, aki magán praxisa mellett jelenleg a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület (HuGBC) vezető fenntarthatósági tanácsadója; Nagy-Kálózy Eszter, Jászai Mari-díjas és Amfiteátrum-díjas színművésznek és végül, de nem utolsó sorban
Tóth Balázs, építésznek, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szakértőjének, hogy az idei utolsó díjak is a legmegfelelőbb helyre kerültek.
Mivel többnyire felújításokkal pályáznak intézmények, ezért az elnyerhető készpénz egyik
felajánlója évek óta a MEVA Zsalurendszerek Zrt., de ha zsalura van szükség, természetesen azt is szívesen adunk, ahogy korábban már volt is rá példa!
Botta D Mihály, ügyvezető igazgató